15.rész

Ahelyett,hogy a golyó eltalált volna,valami hatalmas fény terült el előttem,majd pár másodperc múlva el is tűnt,de a lövedéknek is nyoma veszett.Hosszasan kifújtam a levegőt és kissé remegve fordultam hátra,hogy vajon ki lehetett az,de nem gondoltam volna,hogy ő lesz..

-köszönöm-néztem rá hálásan és csak bólintott egyet-Wingless...

Morogva beállt elém és arra a személyre nézett,aki a merényletet el akarta követni.Társai is ordibáltak vele,hogy még is mit képzel magáról,ám ő akkor sem tette le a fegyvert.A sárkányról levette a tekintetét,majd rámnézett.

-Az a baj,hogy pont olyan vagy mint a húgom!Sárkány imádó...De nézd meg mi lett belőle.A saját sárkánya végzett vele!-ordította nekem,ám csak később esett le,hogy ezekszerint ő anya testvére.

-Maradj csendben!!-ordítottam le neki,majd leszálltam Amira hátáról.Előrébb léptem és folytatni kezdtem a beszédemet.-A kis megjegyzésed már ott megbukott,hogy a saját sárkánya!Ha elnyered egy sárkány bizalmát,nincs olyan dolog,amit ne tenne meg neked!-fordultam hátra egy pillanatra,majd Hablatyra néztem,akinek egy halvány mosoly futott végig az arcán.-A saját sárkányaink még akkor sem bántanának,hogyha mi magunk parancsoljuk meg nekik.Vagy ha az egyik társunk.

-Még is miről beszélsz?!Mindent láttam!Ezek fenevadak!

-Mondtam,hogy csönd!-förmedtem rá és egy pillanatra én is meglepődtem.Észre se vettem,hogy amióta Dagur elrabolt,azóta magabiztosabb vagyok.Lehet,hogy azért,mert amiben hittem,az tényleg igaz?-Akkor bebizonyítjuk!!Amira!Támadj meg!-mondtam neki,de ő csak megrázta a fejét,majd hozzámdörgölőzött.-Wingless,támadj meg!-mondtam neki is,de ő se tette.

-Viharbogár,tüskéket!-mondta Astrid,de ő sem tette meg.Hátrafordultam,majd egy mosoly futott végig az arcomon,hiszen segít bemutatni az embereknek,hogy így sem támadnak meg.

-Titeket még szép,hogy nem támad meg!Sárkánylovasok vagytok!-ordibálta páva,majd kacsintott egyet,de a katonák ezt nem vették észre.

-Kipróbálhatod!Itt és most.Ha vagy olyan bátor és rá mersz ülni.-mondtam és lerakta a fegyverét,majd odajött hozzánk.Felmászott a teherautó tetejére,majd Amirához lépett.A sárkányom örömében ugrálni kezdett,majd megnyalta a kezét és hozzábújt.Mosolyogva néztem végig,majd elmondtam pávának,hogy mit hogyan kell.Óvatosan felszálltak,majd leadta az utasításokat,amiket szépen végre is hajtott,majd egy kissé ügyetlenül,de leszálltak.Kis segítőnk végig vigyorogta az egészet és még a vak is láthatta,hogy tetszett neki a sárkány lovaglás.Szórakozásból meghajolt a társai előtt,majd átszállt egy másik sárkányra.Most egy dörgődobon ült és úgy száguldozott az égen.Megkerülte a felhőkarcolót és az épületek között cikázott,majd amikor elérkezett a hídhoz elment alul,majd felfelé kanyarodott és fejjel lefelé elrepült felette,de most vissza felénk,aztán újra átment alatta.Úgy egy tíz perc szórakozás után visszaszállt és ekkor már több társa is ismerkedett a sárkányokkal.A következő pillanatban Philt pillantottam meg a tömegben,ahogy felénk jön és egy kocsival épp vontatja a ketrecet,amiben Luna van.Végigmértem a sárkányt,de a nyereg nem volt rajta.Akkor hol van Stefi?Lunának szerencsére semmi baja nem volt,de akkor sem tudtam elviselni,hogy be van zárva egy ketrecbe.

-Engedd el Phil!Nem ártott neked semmit!!-kiabáltam oda,de ő csak felnevetett

-Ő talán nem...,de az anyád és a sárkánya igen!!!-ordította vissza,majd ordítani kezdett a levegőbe.Szemeim kikerekedtek erre a hangra és próbáltam elküldeni a katonákat,de nem mentek el.Nemsokára már a hatalmas lépteit is lehetett érezni a talajon,ezért a sereg a fegyvereit a hang irányába fordította.Páva kérdően pillantott rám,de ekkor Hablaty már ott állt mindannyiunk előtt.Felbőszült kéken világító barátunk jelen pillanatban úgy fújtat mint még soha és a morgása is mélyebb a szokásosnál.Felpattantam Amira hátára,pávának meg mutattam,hogy szálljon fel Winglessre,de nem akart,ám ekkor a sárkány odament és ő maga kérte meg rá.Figyeltünk magunk elé és vártuk a hatalmas lény felbukkanását,amit pár másodperc múlva meg is kaptunk.A gnúvad hatalmas testével szinte mindent letarolt és az emberek a fejüket fogva menekültek előle.Páran felszálltak tőlünk és kimentették azokat,akiknek szükségük volt rá,majd tovább ellenőrizték a terepet.

Phil utasította a sárkányt a támadásra,mely egyből meg is tette és a város egy nagy részét jéggel fedte be.A katonák folyamatosan tüzeltek rá,de nem használt nála semmit.

-Hablaty,ki kell vezetnünk a városból!-repültünk oda hozzá Amirával.

-Tudom!Mennyi ideig tudja lebénítani Amira az embereket?-kérdezte,de én csak vállat vontam.Ezt nem lehet megmondani,mert mindig változó.Azt hiszem ez az algától is függ...-Mindegy...kerülj közel Philhez és gondoskodj arról,hogy ne tudja irányítani!

-Értettem!-mondtam,majd Amirával visszakanyarodtunk és egyenesen felé száguldottunk.Rémület futott át az arcán,s közben felemelte az egyik karját,amit hirtelen egy sárkány megragadott és magára hajította.Meglepetten fordultunk felé,amikor megláttuk,hogy egy esőszelő mentette meg előlünk.Utána eredtünk,de a sárkány tüzelni kezdett,ezzel lassítva minket,majd eltűntek előlünk.Miféle játékot játszik ez a csávó.Az egyik sikátornál megláttam a sárkányt és leszálltunk oda...

-Cicc cicc Phil bácsi...vége a játszadozásnak!

-Ohh,dehogy van vége.Még csak most kezdődik!-mondta és Dragoval együtt jöttek elő.Szemem még nagyobbra nyílt mint az előbb,majd megláttam a most érkező sárkánysereget.A szívem méghevesebben vert,majd gyorsan felszálltunk Amirával.A csapatunk többi tagja próbálta lefoglalni az ellenség sárkányait,de azok túl sokan voltak.Fogatlan minden erejével harcolt a gnú ellen,ám ő is fogytán volt.Az ég is beborult és az eső is szakadni kezdett,ám mi ekkor sem adtuk fel.Már nemcsak a sárkányok élete forog kockán,hanem a miénk is.Hablatynak igaza volt...nem kellett volna belekezdenem ebbe az egészbe.Még nem vagyok elég érett egy ilyen dologhoz...nem vagyok elég erős ahhoz,hogy szembe tudjak szállni mindezzel ami körülöttünk forog.Ha anya itt lenne a sárkányával,akkor lehet,hogy tudna segíteni.De...se anya,se Stefi,se Dagur.Sehol nincsenek és lehet,hogy már nem is lesznek.

Amirával még mindig Philt kergetjük az égen és néha néha próbáljuk eltalálni,de spórolnunk is kell a lövésekkel.Wingless és páva a földön lévő sárkányokat próbálják szétválasztani,Astrid és Hanga pedig a vadászok ellen harcolnak,miközben a sárkányaik épp próbálják megszabadítani az ellenséget a páncéltól,közben ügyelve gazdájuk biztonságaira.Takonypóc és az ikrek is eléggé odateszik magukat a harcban,ám olyan mintha csak mégtöbb pusztítást csinálnának.Halvér és Geri az elfogott sárkányokat szabadítják ki,Lili meg épp ledózerolja a fél vadászcsapatot.Mi meg még mindig ide oda repülgetünk az idióta nagybátyám után,ám egy villámcsapásnak köszönhetően lezuhant a földre,ígyhát nem tud elmenekülni.A támadás felé fordultam és megpillantottam Dagurt,ahogy épp leszáll Hablatyék mellé és besegít a kis csatájukba.Épp fordultam vissza,amikor valami hatalmas sárkány nekünk jött és Amirával összeakaszkodott.Láttam,ahogy az egyik katona felénk fordítja fegyverét és erősen céloz a támadónkra,majd lő egyet.De a golyó nem az ellenfelet találta el,hanem engem...hirtelen vért köptem ki a számon,majd éreztem,hogy a kezeim elhalnak és már nem tudom tartani magamat.Kezeim végleg elengedték a nyerget s zuhanni kezdtem lefelé.Amira kétségbeesett hangja volt az utolsó,és rémült tekintete,ahogy utánnam veti magát.Ekkor mintha az egész csata megállt volna és mintha mindenki minket figyelt volna.A fehér fény magába burkolt és azzal együtt csapódtam neki a földnek,majd végleg elsötétült minden.

/Hablaty/

Fogatlan és az ölvész megállás nékül lőtték a gnúnak a szarvait,és a fejét,de az egyik pillanatban,mintha megálltak volna.Minden sokkal sötétebb lett,mint volt és valami erős füst szállt le közénk.Az egyik kezemet az arcomhoz emeltem és a másikkal próbáltam valahogy megtisztítani körülöttem a levegőt.A következő pillanatban éreztem,ahogy valami megragadja a lábamat és leránt Fogatlanról,majd már a levegőben visz tovább.Szárnyai csapkodását tisztán hallottam a kettőnk közötti távolságból és néha még éreztem is,ahogy az arcomhoz vágja szárnya végét.Próbáltam felhúzni magamat ám ekkor a sárkány tekintete rám meredt és ekkor ismertem fel a kis elrablómat...Az üszkös füstlehelőnek sikerült a legnagyobb tárgyat megragadnia ebben az egész háborúban.A lábamat.

Megvakartam az állánál,ennek köszönhetően kinyitotta száját és szabad esésbe kezdtem.Kezeimet kitártam oldalra és a repülős ruhámnak köszönhetően elkezdtem egyenletesen siklani a levegőben,közben a zöld fertelmes cipzárhát gázat engedtem kifelé,majd egy kis szikrával megfűszerezve robbantottam egyet.Fogatlan hátrapillantott és megnézte,hogy hol vagyok,majd leugrott hozzám és testével körbefont,hogy szálljak fel rá.Süvítő hangot hallottunk és mindannyian az égre néztünk-volna-,de mindent füst borított,így csak azt láthattuk,hogy valami fekete suhan el néha előttünk s egyszer kétszer odapörköl valakinek,de ebből mindig csak egy apró villanást láttunk,ami sárga volt,tehát az igazi lövést nem láthattuk.Fogatlan pupillái hirtelen kitágultak és már nem volt annyira dühös.Még most is az eget nézte,de egy sárkány röhögés tört ki belőle,majd hevesen bólogatni kezdett,minthogyha komunikálna valakivel.

Egy ismerős hangot hallottam meg és mire megfordultam,már az összes füst eltűnt körülöttünk,ugyan is anya és Felhőugró sikeresen kitisztították előttünk a teret.

Rámnézett,majd botját felemelte és elénk mutatott.Ahogy a füst elszállt,fénytderített egy nem várt látványra.Dávid kezeit vérben áztatva próbálja újraéleszteni a földön fekvő Tamarát,aki ekkor már rég mozdulatlan volt,csupán a nyomások miatt mozgott a teste.Amira a következő pillanatban zuhant le hozzájuk,teli sebekkel és mozogni is alig tudott.Utolsó erejével,ami akkor volt odahúzta magához Tamarát és szorosan melléfeküdt.Egy könnycsepp folyt végig az arcán,majd fénye tompább lett.
Anya levette a maszkot és aggódó arccal fordult felém,majd szép lassan közeledni kezdett hozzájuk.Legszívesebben én is csatlakoztam volna,de a gnúvad még mindig ott volt,ám ahogy láttam nem nagyon támadt.

Először nem értettem,hogy miért nem,de megláttam,hogy a vadászok lefogták Dávidot és elhurcolták Tamara mellől,Amirát pedig megkötözték és ketrecbe zárták.Az egyik fickó megragadta Tamara ruháját és úgy emelte fel,majd vigyorogva nézett végig az arcán,s elengedte,amitől a földre esett és feje egy hatalmasat csattant a betonon.Fogatlant magamhoz hívtam,addig pedig Dagur tartotta fel a Gnút,ha szükséges volt.Gyorsan felszálltam Fogatlan hátára,majd közelebb mentünk a fickóhoz s egy plazma bombával figyelmeztettük,hogy lépjen el onnan.Egyet hátra is lépett,majd felemelte a kezeit.

-Nem én lőttem le...én csupán csak örülök neki.-kezdett vigyorgásba,s Fogatlan utasítás nélkül is meglőtte.Nem voltam mérges Fogira,amiért ezt tette,de a fickóra annál inkább.Még is hogy tehette ezt?Szép lassan leszálltam a sárkányomról,majd odasétáltam Tamarához és a kezeimbe vettem.Ahogy hozzáértem,a kezem egyből az ő vérében ázott.Felültem Fogatlanra és a többieket összehívva elhagytuk a helyet.

Dagur az óceánba terelte a gnút ,majd később ő is csatlakozott hozzánk.Tamarát elvittük egy másik kórházba,ami lehetőleg jó messze van attól a helytől,majd gyorsan beadtuk sürgősségire s a csapat fele visszaindult Amiráért és Dávidért.Köztük voltam én is mint a vezért,s amikor odaértünk,az egész helyet leromboltuk,hogy ki tudjuk szabadítani csapattársainkat,majd velük együtt indultunk vissza.

*7 héttel később*

Lassan elkezdtem kinyitni a szemimet s az erős fény miatt egyből le is csukódtak.De mi ez?Érzem,hogy valaki hozzáér a kezemhez...újra megpróbálom kinyitni a szemeiemt,de most méglassabban mint azelőtt,s ennek köszönhetően valamennyire sikerült is,de még mindig nagyon bántotta a szememet a fény.Fehér falakkal találtam szembe magamat,s erős virág illat csapott meg.Kissé balra döntöttem a fejemet,majd észrevettem,hogy a szekrény ami ott állt,tele van virággal meg mindenféle kis ajándékkal.Mi a csuda történt?Aztán még mindig éreztem,hogy valaki fogja a kezemet.Óvatosan jobbra néztem,lefelé a kezemhez és döbbenten vettem észre valakinek a kócos haját,s egy férfi kezet,amint az enyémet fogja.Apa?Nem...ez nem ő.

Próbáltam megmozdítani a kezemet,de nem sikerült,csupán annyira,hogy az ujja megmozdult egy kicsit.A fiú akinek a feje az ágyamon hevert,hirtelen felkelt álmából és egy ásítás kíséretében felém emelte kómás tekintetét.Tekintete az enyémet kereste,s amikor találkozott,arcán egy megkönnyebbült mosoly futott végig.Kíváncsian néztem rá,majd szemeimmel célozgatni kezdtem a kezünkre,amit egy idő után meg is értette s elengedte.Végignéztem a takarón és ekkor valami kiszúrta a szememet...a hajam...fehér lett?

-Azt mondták az egy fajta mellékhatás...-mondta mire értetlenül néztem rá-megsérültél,ezért idehoztunk.De kiderült,hogy egy eléggé ritka betegséged van.Azt mondták ezek a gyógyszerek,majd meggyógyítanak,de keletkezhet mellékhatás...-mondta s egy pillanatra hosszasan becsukta a szemét-De ne aggódj.Jól áll neked.

-Nahát...felébredt?-jött be az egyik nővér-mondjuk a kelleténél tovább volt kómában.-mosolyogta,s lehunytam a szemeimet.Odajött hozzám,majd elszorította az egyik kezemet,hogy vért tudjon venni.Nyugodtan tűrtem a nővér cselekedetét,mígnem elmosolyodott.-Nagyon jó barátja van...Hét hetet kibírni egy kórházban csak azért,hogy valaki mellett legyen...szerencsés lány vagy ugye tudod?

A nő egyfolytában mosolygott,s amikor ránéztem pávára,láttam,hogy elpirult s próbálja takarni.Ahogy ránéztem,kissé én is elpirultam,de igyekeztem elrejteni mindkettőjük elől.

-Rendben...ez volt az utolsó.Ma délután már haza is mehet,persze csak saját felelősségre.-mondta s elvitte a leleteket a frissen levett véremmel együtt.Szemeimet lecsuktam,majd amikor kinyitottam,az ablak felé néztem.Semmire sem emléksze...hogy és mitől sérülhettem meg?Miért vagyok kórházban?És..miért nem keltem fel hét héten keresztül?Miért érzem ilyen gyengének magam,amikor már épp kezdtem úgy érezni,hogy erősebb lettem?Miért esik vissza,minden?

Unottan fordítottam a tekintetemet előre,majd át a másik oldalra.Még szerencse,hogy van saját fürdő...Lassan elkezdtem kitakarni magamat,majd próbáltam felülni,kisebb sikerrel.Dávid segíteni akart,de elcsaptam onnan a kezeit,mire kikerekedett szemekkel nézett rám,majd arrébb állt.Szép lassan elkezdtem lemászni az ágyról,hiszen,ha tényleg ennyi ideig kómában voltam,akkor nem hinném,hogy egyből tudok járni.Amint a lábaim leértek,erősen megkapaszkodtam agy ágyba és próbáltam az mellett megtenni pár lépést.Lehet,hogy lassú volt,de sikerült megtennem és ez nekem jelen pillanatban pont elég.


A zuhanyt megnyitottam és beálltam alá,majd csak álltam egyhelyben.A fejemre zúdult az egész víz és az arcom is tele volt vele,de nem mozdultam meg.A sok víztől és gőztől igen nehéz volt már a lélegzés,de nem tettem ellene semmit.Végig csak gondolkoztam azon,hogy mi történhetett,de egy kép sem ugrott be.Az utolsó emlékem,az,hogy apa kórházba került.De...akkor miért nem helyeztek el ott engem is?Hisz együtt ültünk a kocsiban...Megtelt volna az a kórház?Vajon hány embernek esett baja még aznap?Vajon...tönkretettünk családokat?

-Tamara jól vagy?-kiabált be egy fiú a fürdő túloldaláról.Már épp vissza akartam szólni,hogy minden rendben,de valamiért nem tettem.Gyorsan letusoltam,megszárítkoztam,majd felöltöztem,miközben ő kívülről verte az ajtót,hogy válaszoljak.Márcsak a hajamat törülgettem a tüköt előtt,amikor hirtelen rámtörte az ajtót.A tükörből ránéztem s szemeimet lesütöttem.Arcán megint meglepődség látszódott,de nem nagyon foglalkoztam vele.

-Hamarosan indulnunk kéne...így is csak este érsz haza.Apukád már hiányolhat.-mondta s kiment a fürdőből én meg összeszedtem a cuccomat és megálltam az ajtóban.Rápillantottam,majd felállt a székből és elindultunk.Egyszer sem mozdult mellőlem...Nem hagyott magamra,mint a többiek.Bár biztos jó okuk volt arra,hogy nem voltak itt.Az is lehet,hogy valami közbejött nekik.Apa meg nem hiszem,hogy tud járni,bár ki tudja,hogy ennyi idő alatt mi történhetett.

Lehajtott fejjel sétáltam az utcán,immáron a mi városunkban,mellettem Dáviddal,aki eldöntötte magában,hogy haza fog kísérni.Kissé felzárkózott hozzám,majd egyszercsak nyújtani kezdte felém a kezét.A szemem sarkából figyeltem,ahogy várja az enyémet,ám nem tudtam,hogy mit kéne tennem.Csak néztem a kezét és ennyi.Végül még közelebb jött és megfogta a kezemet anélkül,hogy én odanyújtottam volna neki.Kezemet nem húztam el,hanem így folytattuk tuvább a sétánkat,majd egy idő után kicsit elengedtem a kezét,majd újra megfogtam,csak egy kicsit másképp.

 

 Ahogy a házunkhoz értünk,elengedtük egymás kezét,majd kinyitotta nekem az ajtót és még azon is bekísért.Apa ott ült a kanapén,a lába meg fel volt téve az előtte lévő kis asztalra,s ahogy megálltam mögötte,próbált hátra nézni.Látni lehetett,ahogy elmosolyodott,majd mutogatni kezdte,hogy menjek oda,amit kis habozás után meg is tettem és amint odaértem,a karjaiba borultam és fejemet nekinyomtam a vállának.Legszívesebben egyre csak azt hajtogattam volna,hogy sajnálom,de egy hang se jött ki a számon,és most,hogy belegondolok,amióta felébredtem,meg se szólaltam.

Szorosan magához ölelt,majd néztük tovább a TV-t.Dávid lerakta a cuccát az ajtónál,majd ő is leült a kanapéra,mint aki otthon van,s velünk együtt figyelte a filmet.

-Dávid,hoznál nekem egy sört a hűtőből?-kérdezte meg apa,mire bólintott egyet és ki is ment a konyhába.Tekintetemmel végig figyeltem a fiú összes mozdulatát,egészen addig,amíg meg nem éreztem apa tekintetét magamon.Már épp mondani akart valamit,amikor megszólalt a csengő.Felálltam a kanapéról,majd szép lassan odamentem és kinyitottam az ajtót.

Amint kinyílt egy lány megfordult és aggodalmas arccal nézett rám,majd megölelt.Csak egyhelyben álltam és néztem előre a semmit bámulva,miközben ő valamit épp mondogat nekem.Még nyolcan álltak mögötte és várták,hogy beengedjem őket,amit lassacskán meg is tettem,de a lány még mindig rajtam csimpaszkodott.Csak néztem rájuk,hogy miként kerülnek ide,vagy hogy egyáltalán kik lehetnek ezek,de nem jutott eszembe semmi.Legalábbis semmi ésszerű.Ahogy az ajtón bejöttek megláttam,hogy mik voltak mögöttük.S-Sárkányok?!

Hitetlenkedve néztem magam elé,bár még mindig le voltam fagyva.Valakinek a keze már a vállamat fogta és jelezte,hogy csukjam be az ajtót,de végül helyettem neki kellett megtennie.Mi a franc folyik itt?!Amint magamhoz tértem visszamentem a nappaliba és végignéztem rajtuk...mindegyik olyan ismerős volt,de nem tudtam hova rakni őket.Olyan vidáman beszélgettek egymással és apámmal is,hogy egyszerűen nem tudtam mit mondani.Valami fura érzés keletkezett bennem,amit nem tudtam megmagyarázni.De ez a seb ami ebben a pillanatban keletkezett igen is fájdalmas volt.Talán nem vérzik,de idebent nagyon is fáj.

Az emeletre szaladtam,majd be a szobámba és becsaptam magam mögött az ajtót,mire a lenti röhögésnek vége lett.Az ágyam mellett adták fel a lábaim,s térdreestem.Fejemet ráhajtottam az ágyra,majd furcsa emlékképek jöttek elő.Azaz idő amikor még nem itt éltem.Amikor mindenki csak gúnyolt és kitaszított,amikor nem voltam más az ottaniaknak,mint egy fölösleges személy.Ezektől az emlékektől mindig is meg akartam szabadulni,de akárhányszor eszembe jutottak,a szemeim mindig könnybe borultak és egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban.Őszintén szólva olyan volt,mintha fuldokolnék.Egyszerűen nem is bírtam levegőhöz jutni,annyira fájtak azok a pillanatok.Még most is tisztán érzem őket magamon...mintha épp most történne az összes.Sosem szabadulok meg tőlük,hisz némelyik helye már soha nem is fog elmúlni.A hegek örökké az emberen maradnak és hiába akarsz megfeletkezni róla,egyszer úgy is megint látni fogod és újra eszedbe jut az egész.Újra lejátszódik előtted a történet és nem tudsz mit csinálni ellene.Ez talán az a dolog amit a legnagyobb kínzásnak nevezhetünk.Ha bemocskolnak,bántalmaznak és soha senkinek nem tudtad elmondani,hogy mik történtek veled.Még annak sem akiben a legjobban megbízol.És most nézzétek meg mi lett velem.Egymagamban vagyok egy szobában,és a fejemet az ágynak döntve sírom ki magamból az összes fájdalmat,melyet eddig átéreztem.Eltakarva minden sebet annyira,hogy soha senki ne lássa meg.Még a legkisebb ütést se...

-Minden rend...-nyitott be valaki a szobámba,de őszintén szólva már egy cseppet sem érdekelt a dolog.Odajött mellém és leguggolt,majd óvatosan elemelte a fejemet az ágyról és mellkasának döntött,majd szorosan átölelt.-Ne sírj...a mosolyod ezerszer szebb ennél.