11.rész

-...-kikerekedett szemekkel néztem,majd csak egy dolog jutott az eszembe...-jajj...de késő van!-ásítottam egyet hamisan-ideje lenne menned...-elmosolyodott és kisétált az ajtón.Fogalmam sincs,hogy most mit kéne éreznem...örüljek,mert a nagy sárkányszelidítő lehet,hogy pont miattam hagyta ott a barátnőjét?Vagy szégyenkezzek,amiért mástól lehet,hogy elveszem a szerelmét?Istenem...bár lettem már volna ilyen helyzetben!!Akkor most legalább tudnám,hogy mit kéne tennem.Anyától nem kérhetek tanácsot,mert hát ugye nincs és soha nem is ismertem,apa...meghát.Szerintem mindannyian tudjuk,hogy mit reagálnának az ilyenekre.Megvártam amíg ténylegesen eltűnnek az éjszakában,majd becsuktam az ajtót és nekitámaszkodva lecsúsztam....te jó ég!Ebből nem lesz semmi jó.Ezt már most érzem.
Ezer gondolat kattogott az agyamban és egy szemhunyásnyit se tudtam aludni.Egész éjjel Amirát simogattam,ahogy betekeredett az ágyamba...A nagy gondolatok közül,végül az ébresztő zökkentett ki.Gyorsan lecsaptam az órát,majd tétlenül ültem az ágyam szélén és az járt a fejemben,hogy "át kéne öltözni...".Hát igen.Sosem volt erősségem a gyors ruhaválasztás.De erről nem tehetek.És még azt se tudom,hogy mit fogok addig csinálni Amirával.Talán visszaviszem addig a főhadi szállásra.Ott gondját viselik.Remélhetőleg.
Bár nem szívesen hagyom ott.Egyébként is minek kell iskolába járni?Ha valamit nem akarunk akkor azt nem eröltethetik.Márpedig én nem akarok iskolába járni...még is muszály.
Elvittük hát Amirát,majd apa gyorsan a sulihoz száguldozott mivel már ő is késésben volt.Egy nagyot sóhajtva léptem be a terembe,amire mindenki rámnézett nekem meg fogalmam sem volt,hogy mit kéne mondanom.Gyorsan leültem a leghátsó padba,ami egyébként meglepett hogy üres,mert nálunk a hátsó helyekre pályáztak mindig...na de a lényeg az,hogy észrevettem,ahogy az egyik gyerek felém biccent egyet,majd mondd valamit a haverjának gúnyos mosollyal,amire az egész osztály felröhögött.Engem meg ez a WTF érzés fogott el,mert tényleg egy szót se tudok!Ráadásul már ez a kötés is kezd idegesíteni a lábamon...
Itt az ebéd idő...és már nagyon kíváncsi vagyok,hogy kik lesznek itt a régi barátaim közül,merthát miért is jönnének be a suliba?...De ez nem így volt...mindannyian ott voltunk és egy kört alkottunk,majd valamennyien undorral néztünk egymásra,majd különböző irányba oszlottunk.Kivéve Hablaty...ő jött utánam és leült velem szembe az egyik asztalhoz.
-mostmár nincs túl késő...
-uhh...nemsokára kezdődik az órám...mennem kell!-felálltam,majd fordultam volna el de megfogott a kezemnél és teljesen lefagytam.
-csak el akarom mondani neked a dolgokat...nem kell menekülnöd.
-jó,de gyorsan mondd.
-hát jó...mivel kezdjem?
-amiről tudsz...miért haragszik rám Dagur?
-nem haragszik rád...
-ja persze...valószínűleg ezért kerül...
-nem...tényleg nem haragszik rád.Csak van egy ok,amiért nem beszél veled.
-és te tudod hogy miért nem szól hozzám,ugye?
-ja...valahogy úgy.
-és el is mondod,ugye?
-na ez már nem olyan biztos.De hidd el jobb ha nem tudod.Egyszer úgy is ki fog derülni és akkor valószínűleg nagyon mérges leszel...
-de nem azért akartál velem beszélni,hogy elmondj pár olyan dolgot amit elhallgattatok előlem?
-vagy csak azért mondtam ezt,hogy ne küldj el...
-komolyan?
-....
-Komolyan mondasz nekem ilyet én meg azt hiszem,hogy tényleg fontos dolgokról van szó azután meg közlöd velem,hogy ez csak azért volt,hogy ne küldjelek el?!Komolyan?!Tőled többet vártam...-rácsaptam az asztalra,majd dühösen felálltam és most véglegesen otthagytam az ebédlőben teljes egyedül.Ahogy haladtam kifelé azért még titokban megnéztem a többiek arckifejezését...Takony vigyorgott,Kőfej és Fafej csak bambán néztek felém,Halvér lecsügedt ajkakkal ül az asztalnál egyedül és támasztja a fejét,Astrid...hát ő meg észrevette,hogy figyelek és egy amolyan felhúzott szemöldökös mérges fejet küldött felém.Ami Hablatyot illeti továbbra is egyedül űlt az asztalnál és támasztja a fejét egyik kezével meg épp a sültkrumpli felé nyúlt....
Igaz...nem is ettem most semmit.És egyedül eléggé rossz érzés lenne....hm...Halvér!
Amint eszembe jutott gyorsan irányt változtattam és leültem hozzá.
-veled minden rendben?
-hm?Persze...miért ne lenne?-túrt bele unottan a kajába
-talán mert még nem ettél semmit se a kajából?
-mit számít az?
-azt,hogy te vagy Halvér....szóval?
-Nem tehetek róla...egy falatot se tudtam enni amióta egyikünk se beszél a másikhoz.Nekem....nekem hiányzik a banda.-Hajtotta a fejét a tenyerébe.
-tudom...és hidd el nekem is.-lehajtottam a fejemet-ha nem bukkanok föl az életetekben akkor ez mind nem fordul elő....
-ugyan!Ez nem a te hibád.Ha nem bukkansz fel akkor sosem ismered meg Amirát.És ő neked van teremtve...nektek egy csapatot kell alkotnotok.Ez a két fős csapatod....mindannyiunknak megvan a saját csapata,de csak akkor vagyunk képesek nagy dolgokat elérni,hogyha együttműködünk.
-igen...és én ezt tettem tönkre.
-Nem....-mondta,de én gyorsan eliszkoltam onnan.Felszaladtam a suli tetejére és levegőért zihálva estem térdre miután felértem.Mostanában olyan dolgokat érzek,amiket eddigi életem során egyszer sem fedeztem fel magamban.
Mellkasomon egyre nagyobb súly helyezkedik és a levegő túl nehéz számomra....már nem érzem....hiába kapdosok utána....egyszerűen semmi.
-használd ezt....-nyújtotta oda nekem egy fiú az ínhalációs pipáját,amit azonnal kikaptam a kezéből és már használtam is.
-páva....-mosolyodtam el,miután már újra kaptam levegőt.
-kötős?Mit csinálsz itt?
-menekülök....
-még is mi elől?
-a fájdalom elől....
-áhh...értem.De tudod...a fájdalom sosem fog elmúlni....csak a részeddé válik.
-ha ez igaz....neked már a részeddé vált?
-nem tudom...még nem tudtam rájönni.-vette vissza a pipáját.-nem ártana beszerezned egy ilyet.
-minek,hogyha itt van nekem a tiéd is?-mosolyogtam rá
-mert nem leszek mindig melletted....-a mosoly eltűnt rólam és a fejemet is elfordítottam tőle,majd csak néztem előre.
-miért mondja mindenki ezt?
-huh?
-miért nem maradhatsz mellettem?
-Tamara....-nézett rám miközben krokodil könnyek csordultak ki belőlem...
-akkor menj....ha nem leszel mindig mellettem,akkor menj el már most!
-ez nem ilyen egyszerű....és nem is így értettem.Figyelj...soha senki nem lesz örökké melletted.Mindenki a maga útját járja és a céljáért küzd,ezért szoktak az emberek elmenni...A dolgok nem mindig úgy alakulnak,ahogy mi akarjuk...
-csakhogy egyetlen egy dolog sem alakult úgy ahogy én akartam...soha.
-lehet,hogy nem is volt szükséged rá...
-még is mire??Egy szerető családra aki nem ver szét azért is hogyha levegőt veszel?!Vagy olyanokra akiket a barátodnak tekinthetsz?!Igen is szükségem volt rá!!Nem tudod,hogy min kellett keresztül mennem,azért,hogy most idekerüljek!Nem tudod,hogy milyen fájdalmat érzek....
-tudnám ha elmondanád!
-ezt nem lehet megmondani...ezt mindenkinek meg kell éreznie és csak akkor érti meg igazán.
-mi lenne ha felnőnél végre?-összehúzott szemekkel ránéztem,majd ő felállt,zsebrevágta a kezét és elindult lefelé...-csak a gyerekek mondanak ilyen marhaságokat!

Sértődötten értem haza a suliból és éppen ezért legszívesebben apa karjaiba borultam volna,de amikor megláttam,akkor ez mind elszállt.Egy nővel beszélgetett a kanapén és közben valami vígjátékot néztek.
-apa?...-kapta hátra a fejét amint meghallotta.
-ohh...Szia kincsem!
-ki ez a nő?
-nos...ő itt a leendő feleségem....
-újranősülsz?
-Igen...

-.....akkor majd később beszélünk.

Végül is miért nem gondoltam arra,hogy ma biztos lesz apával valaki?Hisz valentin nap van...Mondjuk én ezt az ünnepet utálom a legjobban.Még is mi értelme van annak,hogy az év ezen napján mindenki ellátja a szerelmét szivecskékkel,csokival,óriási plüssmacikkal,a többi napon meg semmi?Meg egyébként is egyre több olyan eset van amikor valaki valentinnapra teszi a szakítást.Na az meg egy bunkóság....bár lehet,hogy csak azért utálom ennyire,mert én soha senkitől nem kaptam semmit.És valószínűleg nem is fogok.

Felmentem a szobámba és ledőltem egy kicsit pihenni...igazából nem akartam aludni,de ha egyszer a szemem már vagy 2tonnát is nyom akkor nem lehet mit tenni.

 *-Amira?Mia?-lenéztem és mindenhol csak harcoltak.-háború? 

Száguldoztunk tovább és Amira akit csak tudott lebénított.Ami ott volt az leírhatatlan...mindenhol csak robbanások,áldozatok és kétségbeesett sikítások.Míg én a lenti dolgokkal foglalkoztam,addig minket lelőttek és földrezuhantunk.Amilyen gyorsan csak tudtam felálltam és rohantam Amira felé,aki még mindig intenzíven bénította maga körül az ellenséget....Hablatyék is ott voltak,de ők mind a saját dolgukkal foglalkoztak én meg nem akartam elterelni a figyelmüket azzal,hogy segítséget kérek tőlük,mert hát nem is volt rá szükségem.Mindent hó borított,de léptem egyet és már nem a hó lepte el a lábamat,hanem töménytelen vér.Kerek szemekkel néztem magam elé,és hirtelen azt se tudtam,hogy álmodok e vagy sem...sötét helyen voltam,de  még mindig jól ki tudtam venni,hogy valaki mozog a sötétben.Hirtelen valami előugrott a sötétből és rámvetette magát*

Hirtelen felébredtem és gyorsan felültem az ágyamban,kapkodtam a levegő után.Mintha tényleg ott lettem volna annyira elfáradtam,lesokkolt.

-jól vagy?-visszafolytottam a levegőt és szép lassan az íróasztalom felé néztem

-Te jó ég!!!Hogy a francba jutottál be?!

-hát nem volt nehéz úgy,hogy nyitva maradt a terasz ajtód.

-menj el.Nincs kedvem veled beszélgetni....

-mert?

-mert valaki nem mondd el nekem egy olyan dolgot amiről tudnom kéne,de mégsem mondd senki semmit.

-már mondtam.Ha ,megtudnád az okát annak,hogy miért nem beszél veled Dagúr,akkor még ennél is jobban ki lennél borulva.

-attól még tudhatok róla.

-persze aztán még nekem kell hallgatnom az ordibálásodat.

-te most azért jöttél,hogy felidegesíts?

-nem

-pedig jó úton haladsz.

-pedig tényleg nem ez volt a szándékom.

-jó felfogtam...de mostmár tényleg menj el.

-oké,oké...holnap találkozunk.

10.rész

"Mit rontottam el?Már ő is...már ő  is  utál...érzem,mert a szívemet valamiért darabokra szaggatja ez a fájdalom.Első barátom volt és az egyik legjobb is.De most elhagyott és nem is mondott semmit.Nem búcsúzott el,nem mondta mit rontottam el,nem vágott semmit se a fejemhez...csak elment,,
Irtam a sorokat a füzetembe...Csak az óra kattogó hangját hallom,ahogy egyre csak telik az idő.Senki sincs körülöttem...bár ez azért van,mert hajnali egy óra van és mindenki alszik rajtam kívűl.Csak én vagyok olyan ostoba,hogy fent legyek és azon elmélkedjek,hogy ki és miért haragszik rám...bár én mindig is ilyen voltam.Azthiszem...



A plafont néztem,amikor valami csattanást hallottam a folyosóról.
"Te jó ég nekem annyi...."Gondoltam magamban,majd kb 10perc múlva rávettem magamat arra,hogy kimenjek a folyosóra vagyis,hogy kiálljak az ajtóm elé...
-van ott valaki?-kérdeztem és közben néztem a feketeségbe.Mocorgást hallottam...valaki elszaladt mellettem,de nem láttam,hogy ki vagy mi lehetett volna...Na jó ha ez így megy tovább akkor tuti szívrohamot kapok...
Valakinek a meleg lehelletét érzem a nyakamon...földbegyökerezett a lábam és kikerekedett szemekkel álltam és vártam,hogy valami történjék...mondjuk felfal azaz izé ami mögöttem van...Szép lassan elkezdtem megfordulni,majd amikor már a mozgás végéhez értem valaki felkapcsolta a villanyt....
-buuu-mondta egy srác az asztalon guggolva.
-WÁÁÁÁ!!!!!-csaptam arcon hirtelen
-aú?-nézett rám értetlenül
-Mi a francokat művelsz?!
-Járkálok?És te?
-Hajnali egykor?
-aha...nocsak?Hogy kerültél ilyen helyzetbe?-nézett végig rajtam
-Ez egy hosszú sztori...és ki vagy te?
-A parancsnok fia...
-A parancsnok fia?-kérdeztem mire elkezdtek villogni a lámpák és valahogy így nézhettem ki...

-na azért ennyire ne utálj emiatt!-túrt bele a hajába
-Hogy lehetsz te a parancsnok fia?!
-Úgy,hogy megszülettem?
-Hát de te páva gyerek vagy!!!
-Mi?
-.....
-Páva gyerek?Hallod....bocs már,hogy ilyen a hajam!Legközelebb,majd megkérdezem előtte tőled,hogy mi a divat...bár látom ma már a kötés a menő....
-..............
-..............
-...?
-De nyugi...nem hibáztatlak azért,mert egy hülye liba vagy....
Tényleg ilyen lennék?Egy hülye liba?....Próbáltam változtatni magamon,de ezekszerint nem jó irányba sikerült.Még egy ideig ott állt előttem és nézte,ahogy egyre jobban bámulom a földet,mintha ezek után nem is mernék a szemébe nézni.Pedig megtettem volna,de nem ment.Valami túlságosan is elvonta a figyelmemet....
-semmi visszaszólás?
-vér....
-mi?-ekkor megragadtam a kezét,majd kissé rémülten néztem rá.Tudtam,hogy nem csak odaképzelem a földre,hanem tényleg ott van a vér....Szinte összerezzentem,amikor ránéztem a kezemre,amit immáron vörös folyadék lepett el.A szemem remegni kezdett és nem is tudtam,hogy mi történik körülöttem.Nem mertem megmozdulni,csupán súly nehezedett a tüdőmre és már alig kaptam levegőt.A lábaim egyre gyengébbek voltak és egyik pillanatról a másikra már estem is előre.
Nem tudtam lélegezni csupán sípoló hangot tudtam kiadni....Nem voltam önmagamnál és el is felejtettem mindent abban a pillanatban.
Valaki megfogott és rátett egy ágyra,majd rámrakott valami kütyüt és megszurta a karomat több helyen is....Már majdnem végleg feladtam a küzdelmet a saját életemért,de ekkor egy hatalmas döfést éreztem a mellkasomban és minden jobb lett.
-apa....-szólt bele a telefonba az  a személy,aki megmentett.-Nem akarsz bejönni a betegedhez?.....Nem.....figyelj....nem,nem....figyelj....itt vagyok én is...Csak hallgass végig!!!....Most azonnal gyere be hozzá és vizsgáljátok át!Nagy gond van!-ordított bele,majd lecsapta a telefont.
Láttam,hogy a folyosón ismét felkapcsolja valaki a lámpát és rohantak az ajtóm felé....
-Mi történt?-jött be egy nő az ajtón és döbbenten nézett felém.
-előszőr vizsgálják ki őt...én ráérek.-szólalt meg a másik oldalamról egy fiú.


-hm....-szűrődött be a napfény az ablakomon,egyenesen a szemembe.Próbáltam eltakarni a kezemmel a napfényt,de ekkor...
Amira:Rawrrrr....
-Amiraaaa!!!-borultam a nyakába és szorosan átöleltem
-a tiéd?
-.....?Ki vagy te?
-az aki tegnap megmentett...
-és,hogy került ide Amira?
-idehoztam,hogy este vigyázzon rád.
-És,hogyha vad lett volna?Akkor itt hagyod velem egy szobában?
-Nem...gondoltam,hogy a tiéd.
-Miből?
-Fényes,csillogós...olyan csajos.
-És hogyha Astridé lett volna.
-Fogalmam sincs,hogy ki az de gondolom akkor téged is megvédett volna.
-milyen bíztató,hogy csak így rámbízol egy sárkányt...egyébként mi a neved?
-minek akarod tudni?
-hogy tudjalak a neveden szólítani?
-nem hinném,hogy olyan sokszor találkoznánk,majd,hogy meg kell tanulnod a nevemet...
-most arra megy ki a játék,hogy én mondjam meg előszőr a nevemet?
-talán igen,talán nem....
-hát jó...Tamara vagyok.
-Dávid...
-miért van az,hogy egy csomó mindenkinek magyar neve van és tud is magyarul?
-Mert én és az apám igazából Magyarországon élünk és onnan is hoztunk át egy csomó embert a csapatba.Innen van a magyar orvosod.
-Akkor az apámat is ti hoztátok ide?
-Azt hiszem igen...-hirtelen felnézett,majd elmosolyodott-van egy ötletem.Gyere!-megragadta a kezemet és elráncigált.
Összenéztem Amirával,majd elkezdtük követni.Valami furcsa hátsó kijáraton mentünk ki.Amint kiléptem az ajtón finom és lágy szellő csapta meg az arcomat...Olyan varázslatos érzés volt!!Régen éreztem már ilyet...Megálltam egy pillanatra,majd élveztem,ahogy a fuvallat játszadozik.Legszivesebben repültem volna Amirával,de sajnos nem tudtam.
Ez a Dávid gyerek valami tóhoz vitt minket...nem volt túl mély úgy derékig érő lehetett,de igen varázslatos hely volt.Nyugodt helynek láttam...a pillangók csak úgy kavarogtak a levegőben,Amirát ellepte a hatalmas zsenge fű,mint egy őzike úgy ugrált benne egészen addig amíg le nem támadta valami hatalmas fekete lény...
-Fogatlan?-mondtam,majd rámszegezte a tekintetét és vigyorogni kezdett

Nagyon örül annak az izének a hátán...mint aki tapsolni akarna vele.De nagyon cukiii ^-^
Ebben a pillanatban megjelent Kampó,aki arrébbtolta Fogatlant Amirától,majd egyre távolabb lökdöste Amit,hogy véletlenül se tudjun Fogival szórakozni...
De a fiúk se maradtak ki a bunyóból.Takonypóc végig Hablatyot szekálta,mígnem megfordult,majd behúzott neki egy nagyot,amire kiesett három foga...huhh...inkább nem leszek vele rosszban.De ez amúgy tökre fura...ilyen vézna gyerek aztán milyen erő van már a karjában.
-Sziasztok!-köszöntem nekik oda,de mindkettő nagyon mérges volt valamire.-ööö...mi a baj?
- Semmi.-vágta rá Hablaty,majd felült Fogatlanra és elrakott valami kütyüt.
-Az az lenne amire gondolok?
-Igen..az a sárkányszem.És a mi kis vezérünk azért ilyen ideges,mert nem bírja megfelyteni és lehet,hogy fény derülhetne Fogatlan titkára...
-Ha jobb csapatom lenne,akkor már rég készenlennék!!-vágta rá,és erre mindannyiunk szeme nagyranyílt,majd keresztbe tettük a kezünket
-szóval akkor most már mi vagyunk a hibásak azért,mert nem tudsz rájönni egy dologra?
-Most inkább maradj csendben Astrid!-na erre teljesen elképedtem...már vele is összeveszett?
-Ja bocs.Maradjak csöndben különben azért is én leszek a hibás,hogy megszülettem.
-Srácok...ne veszekedjetek már!-közbeszólt Halvér
-MARADJ CSENDBEN!-ordították hárman,amire gyorsan felültem Amira hátára és elfutott velem.
Be akartam rohanni a szobámba,de útközben nekirohantam véletlenül Dagúrnak,aki táskákat cipelt és épp elmenni készült...úgy látom elhadja a csapatot.Ránéztem félig könnyes szemekkel,majd csalódottan megráztam a fejemet és otthagytam szó nélkül.Nem mintha ő mondani akart volna valamit.
Amint beértem gyorsan megfogtam egy bőröndöt,majd nekivágtunk egy nagy útnak Amirával....gyalog.
Nem a legjobb,de amint begyógyul a szárnya már repülni fog.Felhívtam apát,hogy jöjjön el értem kocsival az egyik erdő mellé és hozzon magával takarót vagy plédet,amivel le tudjuk takarni Amirát,amíg be nem visszük a házba.
Egész éjjel nem aludtam semmit.Voltak barátaim és egy szempillantás alatt elvesztettem az összeset.De,hogy jutottunk idáig?Úgy éreztem,hogy ez nálunk már egy örök barátság volt...,de megint tévedtem.Végül is...,hogy is juthatott az eszembe,hogy nekem lesznek igaz barátaim.Én nem az a közkedvelt személy vagyok.Csak egy lány akit a fél életén keresztül bántottak és nem tanult semmit,és még egy ici pici szeretet se kapott.Már csak apára támaszkodhatok.Mindenki más pedig elhagyott....vagy is...még itt van nekem az egyetlenem.Amira.

Mondjuk most jobban örülnék,hogyha nem világítaná ki a szememet....
-Amira...-suttogtam oda neki,mivel apa már aludt
Amira:???
-Megtennéd,hogy bebújsz az ágy alá?
Amira:???
-Akkor rád pakolom a takarókat.
És már be is iszkolt az ágyam alá.
-Mondd....te is utálsz?
Csend volt...egy mocorgást se hallottam,de aztán nagynehezen kimászott és hozzámdörgölte a fejét.
-szóval nem...Csak,hogy tudd.Én is szeretlek...És ezentúl csak Te és apa számítotok.
Magamhoz öleltem,de elkezdett morogni.Azt hittem,hogy egy érzékeny pontot megnyomtam az arcát vagy valami,de nem.Egyik pillanatról a másikra már egy hatalmas állat szállt az erkélyemre.
-Amira...fedezz.-szép lassan kiszálltam az ágyból,majd az ajtóhoz sétáltam.Kinyitottam és abban a pillanatban már hátra is toltak,hogy véletlenül se tudjak kilépni oda.-mi a?!
-Csssssss!!
-Mit keresel itt?
-Nyugodj meg!!
-Mit gyugodjak meg?
-Nyugi máááár!
-Jó jó jó!Csak maradj egy kicsit csendesebb,mert apa már alszik!
-Jó.Amúgy csak beszélni akarok veled.
-Még is miről?Hisz ha jobb csapatod lenne,akkor már rég megfejtetted volna a sárkányszemet.
-Jó...ezt nem gondoltam át
-Azt látom.
-Csak bocsánatot akartam tőled kérni.
-Még is miért?
-Mert sokmindent nem mondtam,mondtunk el neked mostanában.
-Még is mire gondolsz?
-Csak mindent szép sorjában....
-Hablaty ne szórakozz már velem!!
-Ne légy már mindenért ideges!
-Nem vagyok ideges!
-Na persze
-Ahjjj...inkább mondd.
-Hát jó...kezdjük ott,hogy,azért voltam mostanában ilyen,mert szakítottam Astriddal...
-ohh....sajnálom.
-Nem kell...igazából lehet,hogy itt volt az ideje.
-Nem hinném.Olyanok vagytok együtt mint az álompár....
-Nem,dehogy...igazából volt is oka annak,hogy szakítottam vele...
-Mert?
-Igazából....már nem szerettem annyira mint azelőtt.
-Ezt hogy érted?
-Úgy,hogy megszerettem valaki mást,miközben tanítottam...-ült mellettem és lehajtott fejét most felemelte és rámnézett.