11.rész

-...-kikerekedett szemekkel néztem,majd csak egy dolog jutott az eszembe...-jajj...de késő van!-ásítottam egyet hamisan-ideje lenne menned...-elmosolyodott és kisétált az ajtón.Fogalmam sincs,hogy most mit kéne éreznem...örüljek,mert a nagy sárkányszelidítő lehet,hogy pont miattam hagyta ott a barátnőjét?Vagy szégyenkezzek,amiért mástól lehet,hogy elveszem a szerelmét?Istenem...bár lettem már volna ilyen helyzetben!!Akkor most legalább tudnám,hogy mit kéne tennem.Anyától nem kérhetek tanácsot,mert hát ugye nincs és soha nem is ismertem,apa...meghát.Szerintem mindannyian tudjuk,hogy mit reagálnának az ilyenekre.Megvártam amíg ténylegesen eltűnnek az éjszakában,majd becsuktam az ajtót és nekitámaszkodva lecsúsztam....te jó ég!Ebből nem lesz semmi jó.Ezt már most érzem.
Ezer gondolat kattogott az agyamban és egy szemhunyásnyit se tudtam aludni.Egész éjjel Amirát simogattam,ahogy betekeredett az ágyamba...A nagy gondolatok közül,végül az ébresztő zökkentett ki.Gyorsan lecsaptam az órát,majd tétlenül ültem az ágyam szélén és az járt a fejemben,hogy "át kéne öltözni...".Hát igen.Sosem volt erősségem a gyors ruhaválasztás.De erről nem tehetek.És még azt se tudom,hogy mit fogok addig csinálni Amirával.Talán visszaviszem addig a főhadi szállásra.Ott gondját viselik.Remélhetőleg.
Bár nem szívesen hagyom ott.Egyébként is minek kell iskolába járni?Ha valamit nem akarunk akkor azt nem eröltethetik.Márpedig én nem akarok iskolába járni...még is muszály.
Elvittük hát Amirát,majd apa gyorsan a sulihoz száguldozott mivel már ő is késésben volt.Egy nagyot sóhajtva léptem be a terembe,amire mindenki rámnézett nekem meg fogalmam sem volt,hogy mit kéne mondanom.Gyorsan leültem a leghátsó padba,ami egyébként meglepett hogy üres,mert nálunk a hátsó helyekre pályáztak mindig...na de a lényeg az,hogy észrevettem,ahogy az egyik gyerek felém biccent egyet,majd mondd valamit a haverjának gúnyos mosollyal,amire az egész osztály felröhögött.Engem meg ez a WTF érzés fogott el,mert tényleg egy szót se tudok!Ráadásul már ez a kötés is kezd idegesíteni a lábamon...
Itt az ebéd idő...és már nagyon kíváncsi vagyok,hogy kik lesznek itt a régi barátaim közül,merthát miért is jönnének be a suliba?...De ez nem így volt...mindannyian ott voltunk és egy kört alkottunk,majd valamennyien undorral néztünk egymásra,majd különböző irányba oszlottunk.Kivéve Hablaty...ő jött utánam és leült velem szembe az egyik asztalhoz.
-mostmár nincs túl késő...
-uhh...nemsokára kezdődik az órám...mennem kell!-felálltam,majd fordultam volna el de megfogott a kezemnél és teljesen lefagytam.
-csak el akarom mondani neked a dolgokat...nem kell menekülnöd.
-jó,de gyorsan mondd.
-hát jó...mivel kezdjem?
-amiről tudsz...miért haragszik rám Dagur?
-nem haragszik rád...
-ja persze...valószínűleg ezért kerül...
-nem...tényleg nem haragszik rád.Csak van egy ok,amiért nem beszél veled.
-és te tudod hogy miért nem szól hozzám,ugye?
-ja...valahogy úgy.
-és el is mondod,ugye?
-na ez már nem olyan biztos.De hidd el jobb ha nem tudod.Egyszer úgy is ki fog derülni és akkor valószínűleg nagyon mérges leszel...
-de nem azért akartál velem beszélni,hogy elmondj pár olyan dolgot amit elhallgattatok előlem?
-vagy csak azért mondtam ezt,hogy ne küldj el...
-komolyan?
-....
-Komolyan mondasz nekem ilyet én meg azt hiszem,hogy tényleg fontos dolgokról van szó azután meg közlöd velem,hogy ez csak azért volt,hogy ne küldjelek el?!Komolyan?!Tőled többet vártam...-rácsaptam az asztalra,majd dühösen felálltam és most véglegesen otthagytam az ebédlőben teljes egyedül.Ahogy haladtam kifelé azért még titokban megnéztem a többiek arckifejezését...Takony vigyorgott,Kőfej és Fafej csak bambán néztek felém,Halvér lecsügedt ajkakkal ül az asztalnál egyedül és támasztja a fejét,Astrid...hát ő meg észrevette,hogy figyelek és egy amolyan felhúzott szemöldökös mérges fejet küldött felém.Ami Hablatyot illeti továbbra is egyedül űlt az asztalnál és támasztja a fejét egyik kezével meg épp a sültkrumpli felé nyúlt....
Igaz...nem is ettem most semmit.És egyedül eléggé rossz érzés lenne....hm...Halvér!
Amint eszembe jutott gyorsan irányt változtattam és leültem hozzá.
-veled minden rendben?
-hm?Persze...miért ne lenne?-túrt bele unottan a kajába
-talán mert még nem ettél semmit se a kajából?
-mit számít az?
-azt,hogy te vagy Halvér....szóval?
-Nem tehetek róla...egy falatot se tudtam enni amióta egyikünk se beszél a másikhoz.Nekem....nekem hiányzik a banda.-Hajtotta a fejét a tenyerébe.
-tudom...és hidd el nekem is.-lehajtottam a fejemet-ha nem bukkanok föl az életetekben akkor ez mind nem fordul elő....
-ugyan!Ez nem a te hibád.Ha nem bukkansz fel akkor sosem ismered meg Amirát.És ő neked van teremtve...nektek egy csapatot kell alkotnotok.Ez a két fős csapatod....mindannyiunknak megvan a saját csapata,de csak akkor vagyunk képesek nagy dolgokat elérni,hogyha együttműködünk.
-igen...és én ezt tettem tönkre.
-Nem....-mondta,de én gyorsan eliszkoltam onnan.Felszaladtam a suli tetejére és levegőért zihálva estem térdre miután felértem.Mostanában olyan dolgokat érzek,amiket eddigi életem során egyszer sem fedeztem fel magamban.
Mellkasomon egyre nagyobb súly helyezkedik és a levegő túl nehéz számomra....már nem érzem....hiába kapdosok utána....egyszerűen semmi.
-használd ezt....-nyújtotta oda nekem egy fiú az ínhalációs pipáját,amit azonnal kikaptam a kezéből és már használtam is.
-páva....-mosolyodtam el,miután már újra kaptam levegőt.
-kötős?Mit csinálsz itt?
-menekülök....
-még is mi elől?
-a fájdalom elől....
-áhh...értem.De tudod...a fájdalom sosem fog elmúlni....csak a részeddé válik.
-ha ez igaz....neked már a részeddé vált?
-nem tudom...még nem tudtam rájönni.-vette vissza a pipáját.-nem ártana beszerezned egy ilyet.
-minek,hogyha itt van nekem a tiéd is?-mosolyogtam rá
-mert nem leszek mindig melletted....-a mosoly eltűnt rólam és a fejemet is elfordítottam tőle,majd csak néztem előre.
-miért mondja mindenki ezt?
-huh?
-miért nem maradhatsz mellettem?
-Tamara....-nézett rám miközben krokodil könnyek csordultak ki belőlem...
-akkor menj....ha nem leszel mindig mellettem,akkor menj el már most!
-ez nem ilyen egyszerű....és nem is így értettem.Figyelj...soha senki nem lesz örökké melletted.Mindenki a maga útját járja és a céljáért küzd,ezért szoktak az emberek elmenni...A dolgok nem mindig úgy alakulnak,ahogy mi akarjuk...
-csakhogy egyetlen egy dolog sem alakult úgy ahogy én akartam...soha.
-lehet,hogy nem is volt szükséged rá...
-még is mire??Egy szerető családra aki nem ver szét azért is hogyha levegőt veszel?!Vagy olyanokra akiket a barátodnak tekinthetsz?!Igen is szükségem volt rá!!Nem tudod,hogy min kellett keresztül mennem,azért,hogy most idekerüljek!Nem tudod,hogy milyen fájdalmat érzek....
-tudnám ha elmondanád!
-ezt nem lehet megmondani...ezt mindenkinek meg kell éreznie és csak akkor érti meg igazán.
-mi lenne ha felnőnél végre?-összehúzott szemekkel ránéztem,majd ő felállt,zsebrevágta a kezét és elindult lefelé...-csak a gyerekek mondanak ilyen marhaságokat!

Sértődötten értem haza a suliból és éppen ezért legszívesebben apa karjaiba borultam volna,de amikor megláttam,akkor ez mind elszállt.Egy nővel beszélgetett a kanapén és közben valami vígjátékot néztek.
-apa?...-kapta hátra a fejét amint meghallotta.
-ohh...Szia kincsem!
-ki ez a nő?
-nos...ő itt a leendő feleségem....
-újranősülsz?
-Igen...

-.....akkor majd később beszélünk.

Végül is miért nem gondoltam arra,hogy ma biztos lesz apával valaki?Hisz valentin nap van...Mondjuk én ezt az ünnepet utálom a legjobban.Még is mi értelme van annak,hogy az év ezen napján mindenki ellátja a szerelmét szivecskékkel,csokival,óriási plüssmacikkal,a többi napon meg semmi?Meg egyébként is egyre több olyan eset van amikor valaki valentinnapra teszi a szakítást.Na az meg egy bunkóság....bár lehet,hogy csak azért utálom ennyire,mert én soha senkitől nem kaptam semmit.És valószínűleg nem is fogok.

Felmentem a szobámba és ledőltem egy kicsit pihenni...igazából nem akartam aludni,de ha egyszer a szemem már vagy 2tonnát is nyom akkor nem lehet mit tenni.

 *-Amira?Mia?-lenéztem és mindenhol csak harcoltak.-háború? 

Száguldoztunk tovább és Amira akit csak tudott lebénított.Ami ott volt az leírhatatlan...mindenhol csak robbanások,áldozatok és kétségbeesett sikítások.Míg én a lenti dolgokkal foglalkoztam,addig minket lelőttek és földrezuhantunk.Amilyen gyorsan csak tudtam felálltam és rohantam Amira felé,aki még mindig intenzíven bénította maga körül az ellenséget....Hablatyék is ott voltak,de ők mind a saját dolgukkal foglalkoztak én meg nem akartam elterelni a figyelmüket azzal,hogy segítséget kérek tőlük,mert hát nem is volt rá szükségem.Mindent hó borított,de léptem egyet és már nem a hó lepte el a lábamat,hanem töménytelen vér.Kerek szemekkel néztem magam elé,és hirtelen azt se tudtam,hogy álmodok e vagy sem...sötét helyen voltam,de  még mindig jól ki tudtam venni,hogy valaki mozog a sötétben.Hirtelen valami előugrott a sötétből és rámvetette magát*

Hirtelen felébredtem és gyorsan felültem az ágyamban,kapkodtam a levegő után.Mintha tényleg ott lettem volna annyira elfáradtam,lesokkolt.

-jól vagy?-visszafolytottam a levegőt és szép lassan az íróasztalom felé néztem

-Te jó ég!!!Hogy a francba jutottál be?!

-hát nem volt nehéz úgy,hogy nyitva maradt a terasz ajtód.

-menj el.Nincs kedvem veled beszélgetni....

-mert?

-mert valaki nem mondd el nekem egy olyan dolgot amiről tudnom kéne,de mégsem mondd senki semmit.

-már mondtam.Ha ,megtudnád az okát annak,hogy miért nem beszél veled Dagúr,akkor még ennél is jobban ki lennél borulva.

-attól még tudhatok róla.

-persze aztán még nekem kell hallgatnom az ordibálásodat.

-te most azért jöttél,hogy felidegesíts?

-nem

-pedig jó úton haladsz.

-pedig tényleg nem ez volt a szándékom.

-jó felfogtam...de mostmár tényleg menj el.

-oké,oké...holnap találkozunk.