10.rész

"Mit rontottam el?Már ő is...már ő  is  utál...érzem,mert a szívemet valamiért darabokra szaggatja ez a fájdalom.Első barátom volt és az egyik legjobb is.De most elhagyott és nem is mondott semmit.Nem búcsúzott el,nem mondta mit rontottam el,nem vágott semmit se a fejemhez...csak elment,,
Irtam a sorokat a füzetembe...Csak az óra kattogó hangját hallom,ahogy egyre csak telik az idő.Senki sincs körülöttem...bár ez azért van,mert hajnali egy óra van és mindenki alszik rajtam kívűl.Csak én vagyok olyan ostoba,hogy fent legyek és azon elmélkedjek,hogy ki és miért haragszik rám...bár én mindig is ilyen voltam.Azthiszem...



A plafont néztem,amikor valami csattanást hallottam a folyosóról.
"Te jó ég nekem annyi...."Gondoltam magamban,majd kb 10perc múlva rávettem magamat arra,hogy kimenjek a folyosóra vagyis,hogy kiálljak az ajtóm elé...
-van ott valaki?-kérdeztem és közben néztem a feketeségbe.Mocorgást hallottam...valaki elszaladt mellettem,de nem láttam,hogy ki vagy mi lehetett volna...Na jó ha ez így megy tovább akkor tuti szívrohamot kapok...
Valakinek a meleg lehelletét érzem a nyakamon...földbegyökerezett a lábam és kikerekedett szemekkel álltam és vártam,hogy valami történjék...mondjuk felfal azaz izé ami mögöttem van...Szép lassan elkezdtem megfordulni,majd amikor már a mozgás végéhez értem valaki felkapcsolta a villanyt....
-buuu-mondta egy srác az asztalon guggolva.
-WÁÁÁÁ!!!!!-csaptam arcon hirtelen
-aú?-nézett rám értetlenül
-Mi a francokat művelsz?!
-Járkálok?És te?
-Hajnali egykor?
-aha...nocsak?Hogy kerültél ilyen helyzetbe?-nézett végig rajtam
-Ez egy hosszú sztori...és ki vagy te?
-A parancsnok fia...
-A parancsnok fia?-kérdeztem mire elkezdtek villogni a lámpák és valahogy így nézhettem ki...

-na azért ennyire ne utálj emiatt!-túrt bele a hajába
-Hogy lehetsz te a parancsnok fia?!
-Úgy,hogy megszülettem?
-Hát de te páva gyerek vagy!!!
-Mi?
-.....
-Páva gyerek?Hallod....bocs már,hogy ilyen a hajam!Legközelebb,majd megkérdezem előtte tőled,hogy mi a divat...bár látom ma már a kötés a menő....
-..............
-..............
-...?
-De nyugi...nem hibáztatlak azért,mert egy hülye liba vagy....
Tényleg ilyen lennék?Egy hülye liba?....Próbáltam változtatni magamon,de ezekszerint nem jó irányba sikerült.Még egy ideig ott állt előttem és nézte,ahogy egyre jobban bámulom a földet,mintha ezek után nem is mernék a szemébe nézni.Pedig megtettem volna,de nem ment.Valami túlságosan is elvonta a figyelmemet....
-semmi visszaszólás?
-vér....
-mi?-ekkor megragadtam a kezét,majd kissé rémülten néztem rá.Tudtam,hogy nem csak odaképzelem a földre,hanem tényleg ott van a vér....Szinte összerezzentem,amikor ránéztem a kezemre,amit immáron vörös folyadék lepett el.A szemem remegni kezdett és nem is tudtam,hogy mi történik körülöttem.Nem mertem megmozdulni,csupán súly nehezedett a tüdőmre és már alig kaptam levegőt.A lábaim egyre gyengébbek voltak és egyik pillanatról a másikra már estem is előre.
Nem tudtam lélegezni csupán sípoló hangot tudtam kiadni....Nem voltam önmagamnál és el is felejtettem mindent abban a pillanatban.
Valaki megfogott és rátett egy ágyra,majd rámrakott valami kütyüt és megszurta a karomat több helyen is....Már majdnem végleg feladtam a küzdelmet a saját életemért,de ekkor egy hatalmas döfést éreztem a mellkasomban és minden jobb lett.
-apa....-szólt bele a telefonba az  a személy,aki megmentett.-Nem akarsz bejönni a betegedhez?.....Nem.....figyelj....nem,nem....figyelj....itt vagyok én is...Csak hallgass végig!!!....Most azonnal gyere be hozzá és vizsgáljátok át!Nagy gond van!-ordított bele,majd lecsapta a telefont.
Láttam,hogy a folyosón ismét felkapcsolja valaki a lámpát és rohantak az ajtóm felé....
-Mi történt?-jött be egy nő az ajtón és döbbenten nézett felém.
-előszőr vizsgálják ki őt...én ráérek.-szólalt meg a másik oldalamról egy fiú.


-hm....-szűrődött be a napfény az ablakomon,egyenesen a szemembe.Próbáltam eltakarni a kezemmel a napfényt,de ekkor...
Amira:Rawrrrr....
-Amiraaaa!!!-borultam a nyakába és szorosan átöleltem
-a tiéd?
-.....?Ki vagy te?
-az aki tegnap megmentett...
-és,hogy került ide Amira?
-idehoztam,hogy este vigyázzon rád.
-És,hogyha vad lett volna?Akkor itt hagyod velem egy szobában?
-Nem...gondoltam,hogy a tiéd.
-Miből?
-Fényes,csillogós...olyan csajos.
-És hogyha Astridé lett volna.
-Fogalmam sincs,hogy ki az de gondolom akkor téged is megvédett volna.
-milyen bíztató,hogy csak így rámbízol egy sárkányt...egyébként mi a neved?
-minek akarod tudni?
-hogy tudjalak a neveden szólítani?
-nem hinném,hogy olyan sokszor találkoznánk,majd,hogy meg kell tanulnod a nevemet...
-most arra megy ki a játék,hogy én mondjam meg előszőr a nevemet?
-talán igen,talán nem....
-hát jó...Tamara vagyok.
-Dávid...
-miért van az,hogy egy csomó mindenkinek magyar neve van és tud is magyarul?
-Mert én és az apám igazából Magyarországon élünk és onnan is hoztunk át egy csomó embert a csapatba.Innen van a magyar orvosod.
-Akkor az apámat is ti hoztátok ide?
-Azt hiszem igen...-hirtelen felnézett,majd elmosolyodott-van egy ötletem.Gyere!-megragadta a kezemet és elráncigált.
Összenéztem Amirával,majd elkezdtük követni.Valami furcsa hátsó kijáraton mentünk ki.Amint kiléptem az ajtón finom és lágy szellő csapta meg az arcomat...Olyan varázslatos érzés volt!!Régen éreztem már ilyet...Megálltam egy pillanatra,majd élveztem,ahogy a fuvallat játszadozik.Legszivesebben repültem volna Amirával,de sajnos nem tudtam.
Ez a Dávid gyerek valami tóhoz vitt minket...nem volt túl mély úgy derékig érő lehetett,de igen varázslatos hely volt.Nyugodt helynek láttam...a pillangók csak úgy kavarogtak a levegőben,Amirát ellepte a hatalmas zsenge fű,mint egy őzike úgy ugrált benne egészen addig amíg le nem támadta valami hatalmas fekete lény...
-Fogatlan?-mondtam,majd rámszegezte a tekintetét és vigyorogni kezdett

Nagyon örül annak az izének a hátán...mint aki tapsolni akarna vele.De nagyon cukiii ^-^
Ebben a pillanatban megjelent Kampó,aki arrébbtolta Fogatlant Amirától,majd egyre távolabb lökdöste Amit,hogy véletlenül se tudjun Fogival szórakozni...
De a fiúk se maradtak ki a bunyóból.Takonypóc végig Hablatyot szekálta,mígnem megfordult,majd behúzott neki egy nagyot,amire kiesett három foga...huhh...inkább nem leszek vele rosszban.De ez amúgy tökre fura...ilyen vézna gyerek aztán milyen erő van már a karjában.
-Sziasztok!-köszöntem nekik oda,de mindkettő nagyon mérges volt valamire.-ööö...mi a baj?
- Semmi.-vágta rá Hablaty,majd felült Fogatlanra és elrakott valami kütyüt.
-Az az lenne amire gondolok?
-Igen..az a sárkányszem.És a mi kis vezérünk azért ilyen ideges,mert nem bírja megfelyteni és lehet,hogy fény derülhetne Fogatlan titkára...
-Ha jobb csapatom lenne,akkor már rég készenlennék!!-vágta rá,és erre mindannyiunk szeme nagyranyílt,majd keresztbe tettük a kezünket
-szóval akkor most már mi vagyunk a hibásak azért,mert nem tudsz rájönni egy dologra?
-Most inkább maradj csendben Astrid!-na erre teljesen elképedtem...már vele is összeveszett?
-Ja bocs.Maradjak csöndben különben azért is én leszek a hibás,hogy megszülettem.
-Srácok...ne veszekedjetek már!-közbeszólt Halvér
-MARADJ CSENDBEN!-ordították hárman,amire gyorsan felültem Amira hátára és elfutott velem.
Be akartam rohanni a szobámba,de útközben nekirohantam véletlenül Dagúrnak,aki táskákat cipelt és épp elmenni készült...úgy látom elhadja a csapatot.Ránéztem félig könnyes szemekkel,majd csalódottan megráztam a fejemet és otthagytam szó nélkül.Nem mintha ő mondani akart volna valamit.
Amint beértem gyorsan megfogtam egy bőröndöt,majd nekivágtunk egy nagy útnak Amirával....gyalog.
Nem a legjobb,de amint begyógyul a szárnya már repülni fog.Felhívtam apát,hogy jöjjön el értem kocsival az egyik erdő mellé és hozzon magával takarót vagy plédet,amivel le tudjuk takarni Amirát,amíg be nem visszük a házba.
Egész éjjel nem aludtam semmit.Voltak barátaim és egy szempillantás alatt elvesztettem az összeset.De,hogy jutottunk idáig?Úgy éreztem,hogy ez nálunk már egy örök barátság volt...,de megint tévedtem.Végül is...,hogy is juthatott az eszembe,hogy nekem lesznek igaz barátaim.Én nem az a közkedvelt személy vagyok.Csak egy lány akit a fél életén keresztül bántottak és nem tanult semmit,és még egy ici pici szeretet se kapott.Már csak apára támaszkodhatok.Mindenki más pedig elhagyott....vagy is...még itt van nekem az egyetlenem.Amira.

Mondjuk most jobban örülnék,hogyha nem világítaná ki a szememet....
-Amira...-suttogtam oda neki,mivel apa már aludt
Amira:???
-Megtennéd,hogy bebújsz az ágy alá?
Amira:???
-Akkor rád pakolom a takarókat.
És már be is iszkolt az ágyam alá.
-Mondd....te is utálsz?
Csend volt...egy mocorgást se hallottam,de aztán nagynehezen kimászott és hozzámdörgölte a fejét.
-szóval nem...Csak,hogy tudd.Én is szeretlek...És ezentúl csak Te és apa számítotok.
Magamhoz öleltem,de elkezdett morogni.Azt hittem,hogy egy érzékeny pontot megnyomtam az arcát vagy valami,de nem.Egyik pillanatról a másikra már egy hatalmas állat szállt az erkélyemre.
-Amira...fedezz.-szép lassan kiszálltam az ágyból,majd az ajtóhoz sétáltam.Kinyitottam és abban a pillanatban már hátra is toltak,hogy véletlenül se tudjak kilépni oda.-mi a?!
-Csssssss!!
-Mit keresel itt?
-Nyugodj meg!!
-Mit gyugodjak meg?
-Nyugi máááár!
-Jó jó jó!Csak maradj egy kicsit csendesebb,mert apa már alszik!
-Jó.Amúgy csak beszélni akarok veled.
-Még is miről?Hisz ha jobb csapatod lenne,akkor már rég megfejtetted volna a sárkányszemet.
-Jó...ezt nem gondoltam át
-Azt látom.
-Csak bocsánatot akartam tőled kérni.
-Még is miért?
-Mert sokmindent nem mondtam,mondtunk el neked mostanában.
-Még is mire gondolsz?
-Csak mindent szép sorjában....
-Hablaty ne szórakozz már velem!!
-Ne légy már mindenért ideges!
-Nem vagyok ideges!
-Na persze
-Ahjjj...inkább mondd.
-Hát jó...kezdjük ott,hogy,azért voltam mostanában ilyen,mert szakítottam Astriddal...
-ohh....sajnálom.
-Nem kell...igazából lehet,hogy itt volt az ideje.
-Nem hinném.Olyanok vagytok együtt mint az álompár....
-Nem,dehogy...igazából volt is oka annak,hogy szakítottam vele...
-Mert?
-Igazából....már nem szerettem annyira mint azelőtt.
-Ezt hogy érted?
-Úgy,hogy megszerettem valaki mást,miközben tanítottam...-ült mellettem és lehajtott fejét most felemelte és rámnézett.